2009. április 21., kedd

:)


Most eltűntem pár napra, de visszatértem:)
Fáradt voltam, azért nem írtam, szinte nem is ültem a gép előtt. Vasárnap Pesten voltam. Vivicittá városvédő futáson. Nagyon jó volt, óriási élmény volt. Először féltem is tőle, de később rájöttem, hogy felesleges volt. Ez egy jó buli volt, nagyon jól éreztem magam. Az egyedüli baj az volt vele, hogy vasárnap volt, és nagyon korán kellett kelnem. Pedig imádok aludni. Úgyhogy eleve rossz kedvel indultam el. De aztán ez megváltozott. A vonat út kicsit unalmas volt, mert nagyon hosszú volt, de azért elvoltunk, habár eltudtam volna képzelni jobb utat is. De jó volt így ahogy volt. Az egész magában nagyon jó volt, nem is verseny volt, sokkal inkább egy kirándulás. Az idő is nagyon jó volt, szóval minden jól jött ki. Egész jó idő alatt futottam, sikerült úgy teljesítenem, ahogy szerettem volna, úgyhogy ez a nap jól sikerült. Tegnap meg igen fáradt voltam, nem volt erőm írni ide. Ma meg dupla tesivel kezdtünk. A mozgásból nincs hiány nálam mostanában úgy vélem. De ez nem baj, egyre jobban megszeretem a mozgást, a testedzést. Jobban érzem magam tőle. És mostanában úgy érzem, kicsit kezdenek helyre állni a dolgaim. És ennek örülök, megkönnyebbülök tőle. Jó lenne, ha most már minden rendbe jönne. Már csak a tanulás nem megy úgy ahogy kéne. Próbálok belerázódni, de nagyon elszoktam tőle, és így, hogy már azért gyakran van jó idő, nem járok sok sikerrel. De azért mindent megpróbálok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése